Szoknya szabásminta nagyítása, kicsinyítése

Csobota-Fehér Viki

Csobota-Fehér Viki

Ha most ezt a bejegyzést olvasod, akkor bizonyára Te is szembe találtad magad a szabásminta nagyításának problematikájával, hogy hogyan tudsz egy meglevő szabásmintát 1 mérettel nagyobbá vagy kisebbé alakítani, vagy hogy hogyan tudsz pár egyéb módosítást elvégezni a szabásmintán, hogy az a Te alkatodnak legyen megfelelő. E bejegyzés után szándékom szerint kis jártasságra fogsz szert tenni, így Te nem fogsz elakadni csak azért mert alakod eltér az átlagtól.

Szakmai utam derekán gyakran előfordult, hogy elakadtam egy vágyott ruhadarab elkészítésében, mert akkoriban túl vékony voltam, magasságom okán pedig a derékhosszam is kicsit több volt, mint a konfekció méret. Sokszor csak a félkész ruha felpróbálásakor derült ki, hogy méretbeli gondok vannak. Ezeket ilyenkor már nehezebb módosítani, ha még nem elég gyakorlott az ember lánya. Akkoriban még nem volt rálátásom, hogy hogyan kell a szabásmintákat nagyítani, kicsinyíteni, illetve átalakítani.

Amit megtanulhatsz a lap aljára érve a szoknya szabásminta átméretezésével kapcsolatban:

  • Hogyan tudsz egy szoknya szabásmintát a méretednek megfelelően bővíteni
  • Hogyan tudsz egy szoknya szabásmintát a méretednek megfelelően szűkíteni

 

 

Szoknya szabásminta nagyítása, kicsinyítése

Első lépésként le kell mérned magadat, hogy tudd, mennyit kell változtatni a kész szabásmintádon. A helyes méretvételhez egy korábbi bejegyzés nyújt segítséget Neked.

A szerkesztés során fél eleje és fél háta szabásmintát készítünk, ezért a számításokat is a fél derék és csípőbőség alapján végezzük el.

Tipp! Készíts el az áttekinthetőség érdekében magadnak egy táblázatot a saját méreteiddel kitöltve.

A ruhadarabok, így a szoknyák is úgynevezett kényelmi többlettel készülnek. Ezek a plusz centiméterek biztosítják, hogy kényelmes legyen és tudjunk is mozogni a ruhában. Ez alól kivételt képeznek a strech anyagból készült ruhák, ahol nem bővítjük a méreteket, hanem inkább szűkítjük.

A csípőn általában körbe, az egész csípőbőséget tekintve 2cm a kényelmi többlet, derékon pedig egyszer 1cm a testen mért derékbőséghez hozzáadandó kényelmi bőség, plusz még 1cm-t adunk hozzá, hogy varrás során a derékpánt felvarrásakor betarthassuk ezt az 1cm-t. Evvel biztosítjuk, hogy szépen feküdjön a csípőre a szoknya. 

Következő lépésként az átalakítandó szoknya szabásmintád méreteit kell meghatározni, hogy tudd, mennyit kell módosítani, kicsinyíteni vagy nagyítani rajta, hogy rád illeszkedjen. Ehhez nem kell mást tenned, mint hogy leméred az átalakítandó szabásmintád derék és csípőbőségét. Ez ugyebár egy kész szabásminta, ami azt jelenti, hogy már bele van szerkesztve a kényelmi többlet mind a derekánál, mind a csípőjénél. Ezen felül vannak szűkítő varrások is a derékrészen. Ahhoz, hogy megkapd az átalakítandó mintád derékbőségét, úgy kell lemérned a derékvonal mentén, hogy levonod belőle a szűkítő varrások nagyságát. Ez általában a szoknya elején 2 cm szokott lenni a hátán pedig 3 cm. Azt, hogy ez a Te esetedben mekkora, azt Te a tudod leolvasni az átalakítandó szabásmintádról. Az ábrán mutatom, hogy a piros jelölések mentén kell a centidet végig vezetni, derékvonalon átugorva a szűkítőket.

A példánkat nézve a csípőbőség tekintetében 2 cm-el kell bővítenünk a meglévő szabásmintát, derékon pedig 3 cm-el. Ne felejtsd el, hogy a fele szoknya szabásmintára vonatkoztatva kell számolnod,, mivel a szabásminta szerkesztésekor a fele elejét és a fele hátát használjuk.

A kapott különbségeket ismét megfelezzük, mert egyik felét az elejéhez másik felét pedig a hátához fogjuk hozzászerkeszteni, tehát a negyed szoknyarészekhez. A lentebb látható leírásban és képeken az eleje részen mutatom a módosításokat. Ezt meg kell ismételned majd a hátán is ugyanígy.  

A piros vonalakat, jelzéseket kell figyelni a rajzokon.

Előszőr ki kell egészítened a szabásmintádat egy egész téglalappá.

Majd A pontból 1,5 cm-et, B és C pontból pedig 1-1 cm-et kell kimérned bővítés céljából.

A szűkítővarrásokat is át kell helyezni az oldalvarrás irányába a derékbővítés mértékenek felével.

Ha kimérted a bővítési értékeket a szoknya oldalán, akkor az eredeti formához hasonlóan kösd össze azokat, majd a szűkítő varrást is rajzold újra. Picit korrigálni kell a derékvonal ívét is, főleg ha nagyobb a bővítésed mértéke. Próbáld hasonlóra rajzolni, mint az eredeti mintán volt. Végezetül az alja vonalát is egészítsd ki a rajzom szerint.

 

Mint fentebb említettem hasonlóan kell eljárnod a háta szabásmintán is.

Ha kicsinyíteni szeretnél egy meglévő szoknya szabásmintát, akkor ugyan így kell eljárnod, mint a nagyítás során, csak éppen fordítva, tehát el kell venned a szabásmintából, és az ellenkező irányba, az eleje illetve a háta közepe felé átültetni a szűkítővarrásokat. 

Ha hasznosnak találtad a tartalmat, kérlek nyomj egy Like-ot, és csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon is, hogy értesülhess a friss tartalmakról, illetve hogy esetleges kérdéseiddel gazdagíthasd mindannyiunk tudását. Evvel tudsz engem is inspirálni további bejegyzések és videók elkészítésére. Várunk Téged is!

 

Ha érdekelnek a későbbi workshop lehetőségek, akkor javaslom, hogy lentebb iratkozz fel a hírlevélre, mert ez a legbiztosabb módja annak, hogy ne maradj le a friss aktualitásokról, programokról.

Csatlakozz a szabásminta-készítő közösségünkhöz

MEGOSZTOM

Küldj üzenetet:

Iratkozz fel a hírlevélre, hogy ne maradj le az aktualitásokról

Workshopok

Szabásminta online képzés

© Minden jog fenntartva www.szabasminta4you.hu 2019-2023

Workshop 2023. szeptember23-án! Budapest belvárosában

Létszám erősen korlátozott!

 Délelőtt: Ruha alapszerkesztés workshop 4 órában

 Délután: Ruha modellezés workshop 4 órában

szabasminta készítő workshopok